Az én utam

Nem emlékszem drámákra, kíméletlen bánásmódra, mélyen átélt kudarcokra, ahogy nagy teljesítményekre, kalandos utazásokra, jelentős sikerekre sem a gyerekkoromból. Voltak kisebb, nagyobb félelmeim, fájdalmaim...éreztem magam dühösnek, haragosnak és persze voltak jó pillanatok is, amikor örültem. Szerettem a szüleimet, anyukám mellett biztonságban éreztem magam. Mégis már egészen kicsi koromtól fogva ismerem az én nem vagyok elég jó érzést. Valahol, valamikor ártatlanul elhittem, hogy a többiek jobbak nálam, hogy velem valami baj van és ez szégyellni való. Ennek kompenzálására sok könyvet olvastam, és velem volt a folyamatos késztetés a tanulásra és arra, hogy megfeleljek az elvárásoknak az iskolában. " Jó", "megbízható" és "szorgalmas", ugyanakkor nagyon "érzékeny", "önbizalom hiányos" gyerekként jellemeztek. Teljesen ártatlanul elhittem magamról az ítéleteket és magamba szívtam a környezetem értékrendjét is.

19 éves koromban kerültem el otthonról és abban az évben találkoztam az Agykontroll című könyvvel is. Innentől pedig párhuzamosan zajlott az "önálló" élet gyakorlati megtapasztalása és a spirituális ismereteim folyamatos bővítése önmagam megismerése és jobbá tétele céljából.

Hosszúnak tűnik az én önismereti utam, mégis nagyon hálás vagyok érte a Sorsnak. Nagyon finoman engedődtem bele, egyrészt a kíváncsiság, másrészt a folyamatosan előforduló stresszes helyzetek  által. Vagy annyira felkeltette valamilyen spirituális tanítás vagy módszer az érdeklődésemet, vagy annyira rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy először kipróbáltam,  majd elkezdtem tanulni. Közben az életemben is egymást követték a történések, férjhez mentem, szültem két gyermeket, majd dolgoztam, tanultam, építkeztem és volt, hogy mindent egyszerre. 1998-ban elváltam, magamra maradtam két kicsi gyerekkel, munka és lakóhely nélkül. Aztán lett munkám, lakásom, új párom, új gyerekem. Az elmúlt több, mint húsz év során megtöltöttem a fejemet rengeteg elméleti ismerettel, amit próbáltam a gyakorlatba is átültetni. (REIKI; természetgyógyászat; kineziológia; asztrológia; pszichológia; számmisztika; családállítás; elvonulások; táborok, sok-sok egyetemi és tanfolyami szintű képzésen vettem részt)

Fantasztikus emberekkel és segítőkkel találkoztam, ezért külön hálás vagyok.

Sok minden változott, ráláttam a családi batyumra, igyekeztem egészségesen táplálkozni, jógáztam, meditáltam. Kezdtem megérteni magamat és másokat, próbáltam megbocsátó lenni és alázatos, tisztelettel és türelemmel viseltetni magam és mások iránt, hogy aztán megélhessem a szeretet hőn áhított állapotát. Voltak nagy felismerések és mély megtapasztalások. Mindegyikre szükségem volt és mindnek része van abban, hogy most itt vagyok. Miközben azon fáradoztam, hogy jobbá, szebbé és spirituálisabbá tegyem magam és sikereket is értem el, valahogy mindig eljött egy pont, ahol bedőlt az egész. Valahogy a félelmek, a szorongások az önmagammal való elégedetlenség nem akartak megszűnni. Folyton azon kaptam magam, hogy menekülök...már megint. A gondolataim, az érzéseim, az életem elől....

A kedvencem az a gyakorlati tanács, amit többek között egy ismert gyógyító mondogatott az apámnak, aki rákos betegséggel küzdött: " engedd el", "tedd ki a fejedből", "ne foglalkozz ezzel annyit!" Azt már nem tudta neki megmondani, hogy ezt hogyan csinálja. Akkor azt még én sem tudtam.

2010 az egyik fordulópont az én életemben. Az Univerzum annyira kegyes volt hozzám, hogy ott lehettem, amikor az apám elbúcsúzott a földi léttől. Olyan volt, mint egy születés. A gyerekeim születésekor éreztem hasonlót. Az egész testemben egy erős energia volt jelen. Nem féltem és az apám sem félt. Hálát éreztem. Bizonyosságot, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Nem voltak gondolatok, hogy mit kellett volna, hogyan kellett volna. Csak a szeretet volt és a hála.

Már akkor tudtam, hogy valami olyan történt velem, ami addig még soha és valamibe beleláthattam, megtapasztalhattam még ha csak egy pillanatra is. Ezek azok a pillanatok, amiket aztán görcsösen próbálunk előidézni újra meg újra, hogy megélhessük a békét magunkban.

Aztán egy összejövetelen szó szerint a kezembe nyomtak egy narancssárga keménykötésű könyvet. Valami Byron Katie írta, Négy kérdés címmel, belelapoztam és praktikus ajándéknak tűnt karácsonyra.

Hát így kezdődött....biztosan csak a véletlen műve lehet, hogy pont azok után az események után....a szeretet ünnepe előtt landolt a kezemben ez a könyv. :-)

Megtettem, amit tudtam, hogy elkerüljem - a páromnak ajándékoztam- , aztán elolvastam, ellenálltam, haragudtam az egészre...mígnem aztán a kíváncsiságom erősebbnek bizonyult.

A könyv olvasása után még vártam kicsit, mielőtt alaptanfolyamra jelentkeztem volna. Valahogy mégis elkezdődött a Munka. 

Akkorra már olyan szinten ellenálltam a valóságnak, rengeteg stresszes gondolatom, aggodalmam,  félelmem volt, függőségeim is kezdtek kialakulni. Közben bűntudatom is volt, hogy nekem nem itt kéne már tartanom. A valóság egyre kevésbé volt olyan, mint amilyennek én szerettem volna. Mivel attól féltem, hogy az életem előbb-utóbb úgyis magától szétesik, inkább belemerültem a négy kérdésbe és a megfordításokba. Amikor megjelent bennem egy érzés, ami azzal fenyegetett, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető és elégedetlen voltam a környezetemmel és magammal, akkor előkaptam egy ítélkező lapot. Eleinte egyedül csináltam. Majd részt vettem a tematikus napokon. Ez egy folyamat és én szépen engedődtem bele. Lassan kezdtem rálátni a hiedelmeimre. Oldódtak a történeteim, sokszor feltettem magamnak azt a kérdést, hogy "Igaz ez? Teljesen biztos lehetek benne?" Kezdtem megismerni a működésemet. Egyszer csak azt vettem észre, hogy abbahagytam a keresést, már nem akarom megtalálni azt a módszert, ami megoldja a problémáimat.  

Az ÖnMunkával megérkezett a gyakorlati megoldás. A megfordítások nagyon sokat segítettek abban, hogy megengedőbb legyek és egy nyitottabb, kreatívabb elmével figyeljem a történeteimet. Elérkeztem oda, hogy kíváncsivá váltam saját magamra. 

A családtagjaim pedig aktív segítőimmé váltak ebben a folyamatban, felváltva nyomkodták a piros gombjaimat. :-)

A lehetőség tehát adott volt az önvizsgálatra. Aztán megtapasztaltam többféle stációt : amikor azt éreztem, hogy ennek már sose lesz vége; egyfajta nihilisztikus állapotot, amikor azt gondoltam semminek nincs értelme és kedvem sem volt semmihez; közben egyre mélyebben lévő tartalmak bukkantak fel, jól eltemetett érzések, amikkel nem nagyon tudtam mit kezdeni.

Ekkor Oravecz Andi meghirdette az első Önszeretet Tematikus napot, aminek része volt

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai. Számomra ez lett az igazi gyakorlati út.

Eleinte szokatlan volt az a lelassult, nem gondolkozó, a testi érzeteket és az érzelmeket nagyon megfigyelő állapot, ahol semmit nem kellett csinálni csak észrevenni a felbukkanó gondolatokat (képek, szavak) és testi érzeteket, amik valamilyen azonosulássá álltak össze és ezeket egyenként figyelgetni. Érdekes volt egy-egy élethelyzetben meglátni, hogy mit mond az rólam, mi hiányzik nekem, rálátni az évtizedek óta dédelgetett hiány történeteimre. Úgy tűnt, mintha jól elkülönülő én részekből állna össze az a valaki, aki én vagyok. Egy nem elég jó, nem szerethető, nem értékes, nem fontos, nem alkalmas vagy képtelen, bűnös, csúnya, aki nem érdemli meg és még nagyon sokáig sorolhatnám.

A Megtalálhatatlan Önvizsgálattal nézegettem ezeket a hiány éneket, vajon hol találom meg őket.   Közben elém tárult az a sok sok gondolat, szavak, képek, emlékképek formájában és testi érzet, amiknek összetapadása, egyidejű jelenléte valóságossá tette számomra a hiányos én létezését.

Kellett egy kis idő, amíg megláttam ennek a módszernek a hatásait magamon, megtapasztaltam az erejét,  mert ez is egy folyamat...én pedig fokozatosan mélyültem el benne. Lassan észrevettem, hogy finoman oldódnak, bomlanak szét az identitásaim.

A Szorongás Önvizsgálat megismerése mérföldkő volt a félelmeim, kezelésében. Először ráláttam arra, hogy mi zajlik bennem egyáltalán egy helyzetben. Három dolog tud megjelenni egymással szorosan összetapadva: felbukkan egy testi érzet, egy mentális kép és  különböző szavak. Az nem mindegy, hogy milyen gyorsasággal történik mindez, érződhet úgy, hogy a gondolatok, érzések, mentális képek maguk alá temetnek. Ezért végezzük egy lelassult, megpihent állapotban ezt az önvizsgálatot, befelé figyelve a testbe, egyszerre mindig csak egy dolgot megfigyelve.

A Függőség Önvizsgálattól is nagyon sokat kaptam, megszűntek bizonyos kényszeres működéseim és sokkal szabadabban élem meg magamat. Ha éppen csokit akarok enni vagy habos kávét inni akkor mindenféle kényszeresség és bűntudat nélkül meg tudom tenni.

Folyamatos kíváncsiság van bennem önmagam felé és még most is azt tapasztalom, hogy egyszer csak beleengedődöm olyan rétegekbe magamban, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek. Már nem félek a "fájdalmas" érzésektől, legtöbbször már nem akarom elkerülni őket.. Ha észreveszem, hogy mégis, akkor megyek a Szorongás Önvizsgálattal.

Sokat dolgoztam és dolgozom mind a mai napig magamon egyedül és facilitátorokkal is. Közben Okleveles Élő Önvizsgálatok Facilitátor lettem én is, így már ebben a minőségemben segítem a hozzám fordulókat. 

A saját folyamatomról, megtapasztalásaimról fogok még írni bejegyzéseket ezen a blogon.