Elég jó anya

Egy elég jó anya...

Akinek van gyermeke már megélhette párszor, hogy felbukkan ez a kérdés különböző helyzetekben , hogy elég jó anya vagyok-e? Bizony velem is előfordult, hogy bűntudatot éreztem, mert elhittem azt a gondolatot, hogy elcseszhetem a gyerekeim életét....és persze jól akartam csinálni az anyaságot.

Először érdemes megnéznem magamban, hogy nekem személy szerint mit jelent a jó anya?

Mit hittem el már gyerekkoromtól fogva erről, mit csinál, és mit nem csinál egy jó anya?

Csak néhány az én hiedelmeim közül....

• mindig lehet rá számítani, meghallgat és segít, önfeláldozóan foglalkozik a gyerekeivel
• olyannak szeret, amilyen vagyok, nem akar megváltoztatni
• megbízhatóan elvégzi a háztartási feladatait otthon és sikeres a munkájában is
• nem kiabál, nem dühös, mindig kedves és megértő, szívesen főz :-)
• nem válik el, harmonikusan él a párjával.....

Itt meg is állhatunk. El lehet képzelni, hogy mekkora feszültség volt bennem, mikor én mégis elváltam két kicsi gyerekkel. Szinte elviselhetetlen volt az érzés, hogy összedőlt a világom, nem valósult meg a boldog családról szóló elképzelésem, és önző módon tönkretettem ezzel a lépéssel a gyerekeim életét. Innentől kezdve extrán féltettem őket, teljesen rájuk telepedtem és az egész életem csak róluk szólt. Ugyanakkor nem tudtam "jól" velük lenni, mert telve voltam feszültséggel, beleragadtam az áldozat szerepbe. Nagyon sok "ítélkezőlapot" töltöttem már ki erre a helyzetre és kérdőjeleztem meg,  így mára kisimult bennem ez a történet.

Most bemutatom egy hiedelmem megvizsgálását, azok kedvéért, akik ismerkednek a  Munkával. Ez az egyszerre egy hiedelem megvizsgálása, általános helyzetben. Azt szoktuk javasolni , hogy konkrét helyzetre töltsük ki az ítélkezőlapot, úgy könnyebb, ehhez egy hat pontból álló nyomtatványt használunk mostanában.

Ha elhiszem, hogy a dolgoknak másképp kellene lenniük, mint, ahogy vannak szenvedek.

Ilyenkor érdemes megfigyelni a stresszt okozó gondolatot: Nem kellett volna elválnom a férjemtől, mert ezzel sérüléseket okoztam a gyerekeimnek. A mondat második felére külön fel lehetne tenni a négy kérdést, mivel ez már nem egy aktív hiedelem most egynek veszem.

1. Igaz ez? Igen, igaznak érzem.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy ez igaz? Hát végül is nem tudhatom, hogy mihez fogja ez a tapasztalat hozzásegíteni a gyerekeimet . Tehát nem a válaszom.

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem a gondolatot, hogy nem kellett volna elválnom, miközben a valóság az, hogy megtettem? Szomorú leszek és elkeseredett, félni kezdek, hogy mi lesz a gyerekeimmel., árgus szemekkel figyelem a párjaikat. Dühös vagyok a volt férjemre és magamra főleg, mert nem voltam elég. A torkomban és a mellkasomban érzem ezt az érzést.

Mire jó nekem ez a gondolat? Mit kapok tőle? Mitől óv meg engem? Mit nem kell megtennem, ha elhiszem? Itt megpihenek egy kicsit és várok a saját válaszomra türelmesen, nem a "jól tudom" elmém válaszára vagyok kíváncsi..... Hibáztathatom magamat, nem kell megbocsátanom magamnak a választásomat. Alap identitásom hogy én a hibás vagyok.  Nem kell elengednem a gyerekeket, mert valahogy helyre kell hoznom a hibámat.

Mitől félek, mi történne ha nem tudnám elhinni azt a  gondolatot, hogy nem kellett volna elválnom, és, hogy sérüléseket okoztam a gyerekeimnek? Mintha attól félnék, hogy nem vagyok szerethető önmagamért, erős szégyenérzet kapcsolódik hozzá.

4. Ki vagyok a gondolat nélkül? Hogyan élem az életem? Nyugodtan , bízva hogy minden jól alakul. Örömmel figyelem a gyerekeim életét. Meg tudom engedni nekik a saját megtapasztalásaikat.

Megfordítások:  " Nem kellett volna elválnom a férjemtől, (mert ezzel sérüléseket okoztam a gyerekeimnek.)

Az eredeti gondolatot először az ellenkezőjére fordítom. 3 példát keresek arra, hogy hogyan igaz a megfordítás:

El kellett válnom a férjemtől. 1- Ezt tettem. Ez a valóság. 2- Így lehetett új családom nekem is. 3- Ez indított el az önismeret útján.

A másikra fordítom az eredeti gondolatomat: A férjemnek nem kellett volna elválnia tőlem. 1- Ő akart elválni, nem én. Tehát ez az állítás is van annyira igaz, mint az eredeti. 2- Ő hagyott  magamra az építkezéssel, a gyerekneveléssel kapcsolatban. Már akkor elvált tőlem, amikor még együtt éltünk. 3- Ő választott másik társat magának, nem foglalkoztatta a kapcsolatunk jövője.

Végül magamra fordítom az eredeti gondolatot:

Nekem nem kellett volna elválnom saját magamtól.

1- A gyerekek születésével átmentem anyába és nem foglalkoztam a saját szükségleteimmel.

2- Én hittem el magamról, hogy csak akkor vagyok szerethető, ha a párom ezt érezteti velem.

3- Nagyon sokszor mondtam igent a házasságomban, amikor valójában nemet szerettem volna.

A megfordításokkal nyitogatjuk egy kicsit az elménket, megláthatjuk, hogy ezek is legalább annyira igazak, mint az eredeti állítás.

A legutolsó megfordítás nagyon erős tud lenni és megláthatom, hogy ebben az esetben számomra sokkal igazabb, hogy magamtól nem kellett volna elválnom, nem a férjemtől.